A Szent-Anna tó legendája

Réges régen, mikor még  tán itt se vótunk, csak az eleink elei ha éltek

ebbe a világba, élt egyszer egy táltos legény. Híres volt ez

ugyanvalóst, mert belelátott a jövőbe, ha ráolvasta a szót a betegre

meggyógyultak azok. Vót neki egy varázslatos furulyája, mint mondják

az Életfa ágából faragta ezt egy garabonciás, s  ha a táltoslegény ezt

megfútta földnek, víznek, égnek szellemei , ízei jöttek elő s

engedelmeskedtek neki. Fekete subájának hátára varrták a Napot,

előre meg a Holdat s a Csillagot s ha a legény meglengette a fekete

suba szárnyait vihar kerekedett  vagy bár a jégesőt is elűzte. Nem is

hívták másként, a legényt , csak Fekete Táltosnak.

Messzi földről hoztak betegeket, megszállottakat, ördöngöseket s a

legény meggyógyította őket s soha nem kért mást a gyógyításért csak

egy fekete kavicsot, kicsike kűt,  s mondta, ebből építi ő fel  azt a

Kaput, ami összeköti majd az e világot a túlvilággal s akkor elevenek s

hótak tudnak kibe járni, nem kell már a haláltul féljenek az emberek.

Meghallotta ezt az Öregördög s igen megmérgelődött.

Mondja szógájának Durrumónak

-  Ejsze, menj csak s híjjad ide azt a híres Fekete Táltost.

Megyen Durrumó s mondja a Fekete Táltosnak, hívja ám az Öregördög.

Nevet a Fekete Táltos, mondja, hogy ő ugyan nem megyen, mert tánc

van a faluba s hét jánnyal táncol egyszerre.

Na, mongya setéten Durrumó, hát hozzad magaddal a jányokat is,

táncojjanak a pokolba is, nálunk is szeretik a vigadalmat.

Nevet a Fekete Táltos s kérdi a táncoló leányokat.

-              Jöttök e velem mulatságba?

-              Mind jövünk! Mind jövünk! ? felelték a lányok.

Mennek alá az alvilágba s megállnak az Öregördög palotájánál.

-              Ördög hozott Fekete Táltos! ? köszöntötte az Öregördög ?

Eljutott híred az alvilág urai elé.

Azért is hívtalak legyél a vendégem, ökröt süssetek, bort hozzatok s

legyen hét nap s hét éjjel lakodalom.

-              Gyógyítgattam , óvtam én az embereket felséges

Öregördög ? felelé a Fekete Táltos ? Emberéletbe kárt nem tettem,

jeget hajtottam, gyengét segítettem. Mit akarsz...mit akarsz te tőlem?

-              S nem is hibáztál sose öcsém? ? kérdezte az Öregördög ?

-              Nem hibáztam bizén bátyám, mert az én varázserőmet az

Öregisten adta s míg őtet szógálom bajom nem lehet!

-              Igyál öcsém s mulassunk! ? mondta az Öregördög s ment a

vigalom, folyt a bor, táncoltak a leányok.

Mikor már jó borközibe hangulat vót  kérdi megint  az Öregördög a

táltost.

-              S mibe van a te erőd öcsém, hallom mán a hótakat is

felakarod kelteni...

-              Nem  titok az erőm ördögkiráj ? nevetett borközibe a Táltos ?

Addig nem lehet az erőm elvenni, míg emberíz,  elevenek lelke nem

szárad rajtam.

-              Úgy! -  mondta az Öregördög s nemsokára mondta vége

vagyon a mulatságnak kiki mennyen merre lát.

Megköszönte a Fekete Táltos a vendégséget s szól a jányoknak,

mennyenek , indujjanak.

Igen ám, de a Pokol pitvarába ott áll a hétfejű sárkány .

-              Mit akarsz sárkánykégyó? ? kérdi a Táltos - Nem tudod talán

mi az Öregördög vendégei voltunk s menyünk hazafele ?!

-              Innét eleven ember nem szokott elevenen kimenni! ? mondta

a sárkány s oda is köpött szurkos fortyogós pokollángját a kapuba ? Ez

az alvilág, lelkes ember ide bejön ki nem mén!

-              De az annya se sirassa! ? dühült meg a Fekete Táltos ? Mire

véjjem ezt?

-              Te mehetsz- mondta a sárkán y- te táltoslegény vagy, jársz

kélsz az alvilág s az emberek világa között, de a hét jány marad!

Sírtak a jányok mint a záporeső de bármit próbáltak, varázslás, szép

szó nem segített, ott maradtak a pokolba. A Fekete Táltos meg

kitessékelték , mennyen már, mennyen.

Nem volt mit tenni, felment az emberek világába a Fekete Táltos.

Hát éppen hoznak neki egy beteg gyermeket.

Próbájja gyógyítani  , mondja rá a ráolvasást...hát nem használ az

semmit, meg is halt a gyerek.

Jön a jégeső szaladnak az emberek a Fekete Táltoshoz, veszi az a

varázsfurulyát, fújja, fújja majd kilikad a tüdeje,  de nincsen annak egy

szikra hangja. S mind elverte a jég a határt...

Haragudtak az emberek, nem is ment már senki a Fekete Táltoshoz.

Fogta ez magát felkereste az Öreg Táltost, aki volt vagy százesztendős

s fenn lakott a Horda hegy barlangjába.

Elmondja neki a táltoslegény mi történt.

Mondja az öreg, mert emberéletet adott az ördögnek, a hét jány lelkit,

ezért  elvette az erejét az Öregisten s nem is kapja vissza, míg a

jányokat vissza nem hozza a földi életbe.

Fogja magát a Fekete Táltos megy vissza a pokolba. Beengedik. Megy

keresi a hét jányt, hát ott vannak azok az Öregördög palotájába, a

kirájné mellett. S hiába a gazdagság pompa sírnak , rínak, mert6

nincsen napsütés, nincsen szabadulás a pokolba s rínak ejsze, had

vinné őket valaki vissza a fenti világba.

Megáll a táltoslegény a kiráné  palotája előtt s híjja a jányokat.

Megfogják az őrzők s viszik a kirájjány elé.

-              Mit akarsz itt Fekete Táltos- kérdi a kirájné. ? Nem tudod, az

életivel játszik ki a palotámba hívás nélkül jön? Tűz égeti a húsát,

kutyák isszák a vérit, az Öregördög átka elvezi élettyit!

-              Tűz vagyok én magam, kutya vagyok én  magam ,saját vérem

iszom én, átok vagyok én emberek átka...mitől félnék?

Nézi nézi a kirájné a legényt.

-              S olyan jó e nálatok a fenti világba?

-              Nálunk a fenti világba Nap süt nem a pokol lángja, madár

dalol s nincsenek sárkánykégyók...nálunk nyári  éjeken jányok s

legények dalolnak a Holdnak s a csillagoknak s virágkoszorút kap a

jány ha szeretve van.

Nézi nézi a kirájné a legényt, nézi nézi  a síró leányokat.

S azt mondja.

-              Ha megszöktetlek titeket magatokkal visztek e ?

Nézi a legény a kirájnét

Ördöngös szép menyecske volt az Öregördög felesége.

Azt mondja a táltos:

-              Ha megszöktetsz mindőnket , otthont kapsz  a  házamba,

kenyeremet megosztom veled.

Mondják a jányok.

-              Ha hazajuttatsz minket otthon vagy a házunkba, Napnak

Holdnak ünnepélyén velünk vigadsz majd s nem kell a pokolban élj.

Megperdül az ördögkirájné a sarkán s elmond egy varázsigét s hát a

táltos átváltozik egy feketehattyúnak s a lányok  egy -  egy szem búza

magnak.

-              Na Fekete Táltos, vegyed a csőrödbe a hét szem kölest s

vigyázzál, meg ne szólalj bárki kérdezne, te csak repülj , repülj átall az

alvilág kapuján, én a hátadra ülök s majd beszélek helyetted.

Felrepül a fekete hattyú, fogja ám a hét szem búzát a csőribe.

Kirepülnek a palotából.

Meglátja az Öregördög. Megkérdezi.

-              Hova mégy szép feleségem?

-              Jaj, uram, csak sétálok kissé ezen a hattyún... Bejárom a

tartományt, gyönyörködöm hatalmadban...

Repülnek, repülnek s huss mire minden pokolfajzat észrevenné 

kirepülnek az alvilágból.

Szaladnak az ördögszolgák s a sárkánykégyók mongyák az

Öregördögnek né, megszökött a kirájné.

Na megy az Öregördög fekete felleg képibe repül utánuk.

Utoléri őket s mondja:

-              Ej, te  Fekete Táltos, a vendégem voltál, asztalomnál ettől s

most meglopsz?

-              Ne szólalj meg ! ? mondta a kirájné ? felső világban nincs

hatalma már rajtad, kihoztad a jányokat a pokolból, erődet

Öregistentől visszakaptad!

-              Ej, Fekete Táltos! ? mennydörög  a felhőből a pokol

fejedelme ? Asztalomnál ültél s most meglopsz!  Elviszed szép

feleségem , aki elhitte hazug szavad nem tudja, hogy asszonyhúst

eszel, szűzjányvért iszol mint minden táltos s neki is hazudtál,  mert

mihelyt hazaérsz vele megölöd, húsát megeszed,  vérit megiszod!

-              Ne higyj neki kirájné! ? kiáltott dühösen a Fekete Táltos s hát

abban a pillanatban kihullajtotta a hét szem búzát a csőriből s azokba

a setét felhőből egy egy villám csapott s kormos üszökként estek a

földre.

Még egy villám meg belevágott a hattyúba s a kiréjnéba , kiket már

nem védett a táltos erő a jányok elholtával s hulltak lefele, bele

egyenesen a Szent Anna tóba.

Ott, ahova a hét szem korommá égett búza hullott  egy ? egy fekete

virág nőtt ki. Mesélik leányok s legények keresik a fekete virágokat, azt

mondják megholt kedvesét kapja az vissza ki ilyet talál.

A Szent Anna tón minden száz esztendőbe , tavaszi teleholdkor

megjelenik egy fekete hattyú... A Fekete Táltos lelke  benne de csak

egyet tud szólani , egy jajkiáltást mibe sírva keres hét szép jányt meg

a szép kirájnét, de senki nem felel neki s  elmerül a tóban.

Mondják régi vének, volt ki látta a fekete hattyút s aki visszafelel neki,

annak teljesedik egy kívánsága.

A fekete virágok ma is nyílnak a Hargitán Aki megtanájja, jól vigyáz rá,

nagy szerencse, nagy varázserő van ebbe.

 A magyar nép ősköltészetének gyökerei a vallás, nevezetesen az őskultusz világába nyúlnak vissza. Az ősök szellemének tiszteletével együtt járt tetteik emlékének megőrzése és felelevenítése. A halotti tor és emléktorok alkalmával elbeszélték a halott nevezetes tetteit, vadállatokkal, emberekkel és elemekkel vívott küzdelmeit. A hadászatban, harcban kiváló hősök, vezetők, fejedelmek, hadvezérek tetteit mesés elemekkel tarkítva, kerek elbeszélésbe, gyakran ritmikus sorokba foglalták és mesélve, dalolva, szavalva adták szájról-szájra. Egy idő után a vallási szempontok háttérbe szorultak és megszülettek a hősmondák. Az élő vezérek és fejedelmek tetteiről hősi énekeket, dalokat szereztek és ezeket az elődökről szóló énekekkel együtt immár hivatásos énekmondók adták elő a lakomák fűszeréül. A hősmondák mellett a nép ajkán mesék keletkeztek, melyeknek középpontjában csodás természeti tünemények, szörnyállatok, az ember sorsát irányító jó és rossz szellemek, tündérek, boszorkányok, ördögök és a szellemekkel cimboráló varázslók álltak. A kereszténység felvétele után e régi mondák és mesék egy részét újak kiszorítják és csak néhányat őrzött meg közülük középkori történetírásunk és népi hagyományunk. Ezek a nép lelkébe olyan erősen beleivódtak, hogy hősi énekeink, balladáink és meséink minden idegen hatás ellenére megérték a mát. Balladavilágunkban és népmeséinkben ma is ott van egész Belső-Ázsia, Közép-Ázsia és a Kaukázus.